20. nap, szombat – Fajsz – Baja – Szeremle

Csere Lajos, becenevén Bóby kocsmájában sült hal és fröccsök társaságában péntek este Magyarország három legfontosabb kérdésének egyikét vitattuk meg. Nevezetesen, hogy kell-e passzírozni halhúst a jó halászléhez? Baja környékén – ezt nem árt tudni – a passzírozókat az iszapba döngölik, hiszen az al-dunaiak szerint a jó halászlé kizárólag öt komponensből áll: irdalt vegyes hal, apróra vágott vöröshagyma, víz, só, paprika. „Az, amit ti csináltok, töltött káposzta, nem halászlé” – zárta volna le a vitát Bóby, de nem volt mindenki a pártján. A tiszaiak tromfoltak: szerintük igenis kell a jó léhez a passzírozott főtt apróhal és hagyma. A jóféle kalocsai pirospaprikát a szakértők nejlonzacskóból, késhegyről kóstoltatták, mint a drogbárók a kokaint – ez is jól jelezte, a halászlé-kérdés valóban a legkomolyabb problémák közé tartozik. Este, szállásunkra menet a bio-fűszerüzem lestyánillata szállt a meleg esti szélben, ezzel lenyugtatva a kedélyeket.

Szombaton is hajnalban kelek, a szokásos reggelim a hartai vastagkolbászból kerül ki. Hat után már új társammal, Závodszky Szabolccsal, a Duna-Dráva Nemzeti Park igazgatóhelyettesével tapossuk a gátat. A Sió torkolat magasságában Buzetzky Győző, Érsekcsanádon pedig Felső Barnabás csatlakozik még a Duna-túrához. Végre Gemencre érünk! Európa egyik legnagyobb ártéri erdeje igazi csodavilág. A táj annyira gyönyörű, hogy az sem érdekel, hogy kiakadt és lenullázódott a lépésszámlálóm (Vicces, hogy Csontos Elek az Az én Dunám weboldalának üzenőfalára még június 14-én ezt írta: „Csak annyit Ferenc, hogy jó volt ma veled beszélgetni a kisoroszi parton. A barátaim és jómagam kívánom neked, hogy sikeres és eredményes legyen az utad, a Duna megérdemli. További jó gyaloglást, a lépésmérőd akadjon ki a fáradtságtól, te azonban sohasem!”)

A több mint 20 ezer hektáros ártéri erdő világhírű vadállománynak ad lakóhelyet, de található itt vadmacska és vidra is. Ezen felül a területen több denevér-, és békafaj, erdei és a vízi sikló él. Igazi gazdagságát azonban a madárvilág adja. A holtágakban, nádasokban és az ártéri dzsungel fáin gémek, tőkés és a cigányréce és fekete gólya költ, de fészkel itt jégmadár, fekete harkály, több nádi énekes és a füzikék, poszáták több faja is. A madárvilág legértékesebb tagjai mégis a ragadozók: réti sas-, kerecsensólyom- és békászó sas-állomány is fészkel a területen. Milyen kár, hogy a természetes élőhelyeket, társulásokat sok helyen mesterségesen átalakították. Ennek egyik fő oka a gazdasági alapú erdő- és vadgazdálkodás, mely azonban egyáltalán nem kedvez a természetes folyamatoknak. Ezért is javasolja a WWF, hogy természetvédelmi érdekeket is figyelembe véve kezeljék az ártéri erdőket.

Egyik útitársam, Buzetzky Győző nyugalmazott vezető főtanácsos, bakonyi és dunai indián az erdőt járva dunai élményeiről és a magyar indián hagyományokról mesél:

„Több, mint 30 évig a természetvédelmet szolgáltam a magyarországi nemzeti parkokban. Ide, a gemenci erdőkhöz egy kellemes élmény is köt, itt forgattuk ugyanis a Csónak születik című filmet. Így lettem aztán dunai indián. Idén lesz 80 éve, hogy a tudós Baktai Ervin Budapesten létrehozta az Indián Kultúra Baráti Kört, amely e nép életének, szokásainak, tárgyi és szellemi kultúrájának megismerését célozta meg, s melyből aztán később kialakultak a dunai és bakonyi indiánok törzsei. Mi, dunaiak majd negyven évig Kisoroszi környékén táboroztunk, amíg a vízművek francia vállalkozója egyszer csak úgy nem gondolta, hogy útban vagyunk. Szerencsére most úgy fest, hogy Kisoroszi alatti táborunkban maradhatunk. Az indián életérzésnek az egyik alap gondolata a fenntartható fejlődés, úgy kell élnünk ezen a bolygón, hogy ez mindig így maradhasson. Ez a gondolat abszolút szinkronban van a nemzetközi alapelvekkel. A folyók azonban más elvek alapján vannak szabályozva: árvízvédelem, jég levonulásának szabályozása és a mindenkori hajózóút biztosítása. A jelenlegi szabályozási metódussal a Duna magyar szakaszán a hajózóút hellyel-közzel biztosítva van. A most tervezett transz-európai, egész évben hajózható víziút-hálózat kiépítésekor azonban megfeledkeznek arról, hogy figyelembe kéne venni a folyó mellé települt élővilágot is. Ha a folyóhoz bárhol hozzányúlsz, hamarosan megteszi az ellenreakcióit, hiszen egyensúlyra törekszik. Ez pedig újabb költséges beavatkozásokat von maga után, melyek ugyan talán biztosítják a hajózást, de egyúttal tönkreteszik a környezetet. Ez pedig nem tartható fenn sokáig. Ez elmebaj!”

A dunai indiánnal Bajáig még hosszasan beszélgetünk a hajózás lehetőségeiről, problematikáiról. Jó hallani egy olyan ember véleményét, aki egyszerre értője a témának és aktív dunai életet is él.

Kora délután érünk be Bajára, ahol első dolgom, hogy felkeressem Jelky András szobrát, és egy szál virággal tisztelegjek az 1738-ban született gyalogos világjáró kalandor előtt. Jelky bajai szabóinasként indult neki világjáró útjának, hogy tapasztalatot szerezzen, s visszatérve szabómester lehessen. Az út során azonban a legkülönfélébb kalandokba keveredett, míg végül 1777-ben visszatért hazájába. Az útra egy könyvet is vitt magával, amibe bejegyezte tapasztalatait, élményeit. Ha jobban belegondolok, magam is így teszek, csak a Duna magyarországi szakaszát járom végig, és jegyzeteket készítek tapasztalataimról, élményeimről. Lejegyzem például, hogy Baján 363 aláírást kapok a Független Környezetvédők Egyesületétől, feleségem pedig, akivel a holnapi pihenőnapomat fogom eltölteni, otthonról, Tatáról 118 aláírást hoz még magával. Ez a nap sem volt hát hiábavaló, lesz mire rápihenni ezen a vasárnapon is. Hétfőn a Duna-túra utolsó szakaszához érek, hogy aztán kedden Mohácson sor kerüljön a túra záróeseményére, ahonnan még a határig megyek, 29-én pedig, a Nemzetközi Duna Napon átnyújtsam a WWF Magyarország petícióját a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium képviselőinek. Kíváncsi vagyok, hogy a jelenlegi 7856 támogatóhoz hányan csatlakoznak még addig.

Márkus Ferenc,

a WWF Magyarország igazgatója