9. nap, kedd – Esztergom, Fogarasi-szigetek-Visegrád

Visszatérve a magyar oldalra kedden Esztergomból indulok Visegrád felé. Ma Kiss Mónika, a WWF Magyarország kommunikációs munkatársa kísér el utamon. Gyaloglásunk során ismét olybá tűnik, hogy a legöregebb vándor maga a Duna, az ártéri zöld pedig az ő hosszan elnyúló köpönyege. Kilencedik napja tartó túrám során nem egyszer találkoztam azzal, hogy a Duna-túrára egyszerű sétaként gondolnak. Nem különösebben bántja ez az önérzetemet, de tetszettek már 450 kilométert gyalogolni három hét alatt? No persze ez a túra nem sportteljesítmény, sokkal inkább tanulás, találkozás és tapasztalat. Mint ahogy a folyó sem csak víz: dinamikus egyensúlyi viszonyok között görgetett és lebegő üledék utazik a folyóval. Lények milliói, algák, rovarok, halak lakják, tisztítják és tartják egyensúlyi állapotban a vizet. A folyóvízi rendszerekben a kavicsos, homokos és iszapos zátonyok, az azokból fejlődő szigetek, partok, mellékágak, holtágak, ártéri erdők pedig kiegyenlítő, tisztító és megújító szerepet is betöltenek. Ezért nem szabad ezeket még tovább pusztítanunk. Az egészséges működéshez elengedhetetlen a folyó rugalmasságának megőrzése. A gátak közé szorított, silánnyá tett folyó széles árterei nélkül csak fenyegető arcát tudja megmutatni, melynek csúf grimaszai közé tartozik a vízhiány vagy a pusztító, tomboló és romboló árvíz. Ekkor azonban már nem folyóról, hanem csupán egy vízlevezető csatornáról beszélhetünk. Most még, hál’ istennek, egy folyó mellett gyalogolhatunk, melynek természet közeli jeleit és jelzéseit keressük utunk során, hogy megmutathassuk másoknak is, mi mehet veszendőbe, ha a folyót végleg vízlevezető csatornává alakítják.

Esztergomból kiérve, a Kerek-tói leágazásnál spontán futunk bele egy nagy természetjáróba. Az amerikai kerékpáros Bill Heimann élete nagy részét utazgatással töltötte, volt már világkörüli úton is, jelenleg pedig a közép-európai térséget járja be túrabiciklijével. Május végén indult el Prágából, kerekezett néhány hetet Szlovákiában, majd Magyarország felé vette az irányt, mivel még sosem járt kis hazánkban. Jól esik, hogy pólónkról egyből felismeri a WWF pandás logóját, és elismeréssel nyilatkozik a szervezet világméretű munkájáról. Rögtön vesz is egy Duna-túrás pólót, és aláíratja velem és a kollégákkal. Cserébe azt tanácsoljuk neki, Budapesttől kerekezzen végig a Duna mentén, egészen Bajáig. Bill kedvesen elbúcsúzik, majd felpattan biciklijére, és tovább hajt Budapest felé. Túrájáról bővebben itt olvashat az érdeklődő.

Mi azonban, kerékpár híján, tovább baktatunk a 10-es úton, mivel a parton sajnos itt sem lehet menni. Egyszer csak kellemetlen szag csapja meg az orrunkat, és hamarosan a szag forrását is megleljük: egy elütött szarvastehén maradványai hevernek az út szélén. Furcsa, hogy nem szállították el a tetemet, de a természet, ha lassan is, de elvégezte a „piszkos” munkát. Az út később szakaszán már inkább a virágzó hársfák bódító illata a jellemző. Meg is kívánok egy kis hársmézes-vajas kenyeret – milyen jó is az reggelire egy tejeskávéval! Megkérdezem Mónit, tudja-e melyik szomszédos ország nemzeti fája a hárs? És Önök, kedves olvasók, tudják? Ha nem, hát elárulom: Szlovéniáé.

Mézeskenyeres reggeli helyett gyors ebéd jut Dömösön a kempingben, ahol már meglepően sok a vendég: barnára sült holland és német nyugdíjasok heverésznek-sütkéreznek a napon. Nekünk azonban nincs időnk heverészni, 3 órakor ugyanis már a Duna TV és a Vitál TV munkatársaival van randevúnk a visegrádi Thermál Hotelnél, hogy együtt gyalogoljunk az elbontott nagymarosi duzzasztóig. A helyszínre Karátson Gábor, a Duna Charta elnöke és munkatársai is befutnak, hogy átadják összegyűjtött 106 darab aláírásukat, illetve maguk is aláírják petíciónkat, melyhez eddig már 4038-an adták támogatásukat.

Késő délután még szerencsésen sikerül találkoznunk Mimi Hughes amerikai maratonúszóval, aki ezúttal a Dunán úszik végig, Németországból egészen a torkolatig. Mimi, ez a 45 esztendős életvidám asszony már végigúszta a Mississippit és az Amazonast is, Magyarországon mégis akadt némi problémája a hatóságokkal. A Dunában ugyanis nem lehet csak úgy, engedély és biztosítás nélkül úszkálni, ezért sokáig úgy tűnt, hogy Mimi a magyarországi szakaszt kenun kénytelen megtenni lányával. Az engedély végül mégis meglett, így Mimi most itt áll előttünk mosolyogva. Teste barna a napsütéstől, keze mégis fagyos. Kíváncsi vagyok, mit mesél majd az útról. El sem tudom képzelni, milyen lehet Németországból a Duna-deltáig leúszni! Filozófiáját – melyet Gandhitól kölcsönzött – mindenesetre én is átveszem, hiszen éppen passzol a Duna-túrához: „Miért változtatnánk a világon, ha egyszer magunkon is változtathatunk?”

Márkus Ferenc,

a WWF Magyarország igazgatója