2. nap – Lipót-Gönyű
A tegnap estét egy ízletes bivalypörkölttel zártuk, amivel a Fertő-Hanság Nemzeti Park munkatársa, Ásványi Antal várt minket Lipóton. Talán a nyitó nap izgalmainak, talán a súlyos bivalyéteknek köszönhetően nehezen aludtam el. Álmomban Mongóliában és a végtelen poros mongol utakon jártam, de reggel hál’ istennek a Szigetközben ébredtem.
Ma kemény túra vár rám, hiszen a mai célállomás Gönyű, ami jó 35 kilométerre esik Lipóttól. Még jó, hogy most is akadt útitársam Mihalicz Csilla, a Nők Lapja újságírójának személyében.
Gönyű fontos helyszín lesz, itt épül ugyanis az uniós normáknak is megfelelő kikötő, mely – a vasút bevonásával – sokat lendíthet a dunai kereskedelem fejlődésén, komoly környezeti és anyagi terheket levéve ezzel a közúti szállításról. A vízi teherszállításnak valóban számos előnye van, akár a légi, akár a szárazföldi fuvarozással szemben. De ha az olcsó és környezetkímélő vízi közlekedés kedvéért magát a vízi környezetet forgatjuk fel szó szerint fenekestül, azért nagyon nagy árat fogunk fizetni a jövőben. Ezért is indultam 450 kilométeres utamra, hogy számot adjak arról, mit is veszíthetünk a Duna esetleges megrendszabályozásával.
A legnagyobb veszélyben éppen a Szigetköz van, ahol túrám első pár tízezer lépését teszem meg (nap végére lesz az 80000 is). A mocsarak, lápok, a különleges tölgy-kőris-szil ligeterdők, valamint a mellékágak és az időszakosan elöntött területek gazdag, ám törékeny élővilága nem viselne el még egy drasztikus vízszintváltozással járó beavatkozást, és végleg eltűnne például az egykor itt őshonos fekete ribiszke és az európai szinten veszélyeztetett halfaj, a leánykoncér. És akkor még csak a Szigetközben vagyunk.
Az ásványrárói gátőrháznál teljesen váratlanul futok bele Sólyom Lászlóba. Az ember nem minden nap találkozik Magyarország köztársasági elnökével, de hogy nekem épp a Duna-túra második napján sikerül összefutnom vele, azt égi jelnek veszem. Minden bátorságomat összeszedve átverekedem magam a protokollgáton, hogy közös gyaloglásra invitáljam a köztudottan természetbarát közméltóságot, aki épp a Szigetköz ezen pontját látogatta meg. Programja sajnos csak pár száz méter közös túrázást tesz lehetővé, de ígéretet tesz, ha ideje engedi, a túra egy későbbi szakaszán hosszabb távra is csatlakozik. Megnyugtató érzés, hogy másnak is fontos e táj.
Ki tudja, mi az a cigle? Ezt a kifejezést még tegnap tanultam Lévai Elek helyi halásztól, a vízitúra kemping üzemeltetőjétől. Nos? Senki? Hát a fűzfának a helyi neve. Gondoltam, megosztom a kedves olvasóval.
Az ásványi mellékágnál hatalmas gémtelep mellett haladunk el. Bakcsó, szürkegém költ itt kolóniában, és bent táplálkoznak az Öntési tavon. A vad és szépséges tájon sétálunk, néhány szürkegém recseg a fejünk felett, én meg arra gondolok, kár lenne megfosztani kedvenc lakhelyüktől ezeket a kecses röptű madarakat. Kora délután érkezünk első pihenőnkre, a Szigetköz talán legszebb és legjobb halászcsárdájába, amit most nem reklámoznék, de petíciónk aláírása fejében szívesen elárulom a nevét. A remek ebédet pedig tetézi, hogy fekete gólyát is látunk Mihalicz Csillával. Ez az egyre ritkább madár a csendes vízfolyásokkal, tavakkal váltakozó erdős területeken fészkel szívesen. A Szigetközben tíz pár fekete gólya költ, és ha nem zavarják őket, évről évre visszatérnek fészkükhöz. Amíg van hova…
igazgató
