Kié a Duna?

2006. június 15. - WWF

11. nap, csütörtök – Szentendrei-sziget

A Visegrád-Surány szakaszt csak estére fejeztem be, de egy jó hársfatea után már Tóth Balázs halbiológus és Tóth Bence vízkémikus halászladikjából néztem meg a gödi szigetet és mellékágat, ezt a jó halas vizet. Él itt leánykoncér, menyhal és kőfúró csík is, de a zsenge ivadékok életük kezdeti szakaszában ma már itt is védtelenek. Az ivadék még nem képes magát navigálni, ezért a mellékágak gyeppel fedett természetközeli partszakaszán egy fehérjeszállal függeszkedik a fűszálakhoz, ahogy az evolúciós kiválasztódási folyamat erre felkészítette. Aki leszakad, annak vége. A megfogyatkozott füves partoldal és a jachtok, tolóhajók hullámverése azonban már életük legelején veszélybe sodorja a halakat. A betonozott part és a hajó egyre több, míg a halállomány fogyatkozik.

Este felé eleredt az eső, de a lenyugvó nap sugarai még egy dupla szivárvánnyal megörvendeztettek.

Esti naplóírásomkor a HVG egyik újságírója futott be váratlanul, még délután fülelt le Suránynál az úton. Rengeteget mesélt dunai tapasztalatairól, egykor végigevezték a Szigetköz sérülten is izgalmas területeit. A 1671-es (a magyar szakaszon ez a 239-es) folyamkilométer örökbefogadásával segítette munkánkat. Mikor elköszönt, és hazaindult egy éjszakai eperfőzésre, telefonomra egy SMS érkezett: „Ferikém! Sokan nem értik, de Te a magyar természetvédelemért is gyalogolsz! Isten segítsen utadon! A végcélnál ott leszünk! Addig is Veled vagyunk. Üdv!” Ezzel a jóleső üzenettel tértem nyugovóra, míg a gátőr három kutyája a Holdat ugatta.

Csütörtök reggel 8-kor már a Surány-Felsőgöd révhez baktatok. A gödi MTA Duna-kutató Állomására tartok, ahol majd a folyó ökológiai állapotáról konzultálunk. Felsőgöd felé gyalogolva elhaladok a 15 parti szűrésű kút mellett, melyek a térség ivóvizét biztosítják. A sétánynak is beillő gáton több kutyasétáltatóval is találkozom, mellettünk a szilfán fülemüle szól. Felsőgödre érve, az új építésű házak között bandukolva azon gondolkodom, ki hogyan szeretne a Duna értékeiből részesülni. Én csak sétálnék a Duna partján, más kisajátítja és meg is veszi magának egy darabját. Pedig ez az én Dunám is, teljes hosszában.

Az intézet területére érve bepillantok az erdei iskola ablakán, ahol éppen a jövő természetvédőit oktatják. Dr. Oertel Nándor igazgatóval és Guti Gábor halbiológussal, az állomás tudományos főmunkatársával találkozok itt, hogy Tóth Bencével közösen tartsunk alapos eszmecserét a Dunáról. Tudni szeretném, hogy a biológusok, kutatók hogyan látják a Duna helyzetét, a folyó és a természeti értékek állapotát, valamint a hajózásfejlesztés kérdését és az aktuális problémákat. A több órás beszélgetés során számos környezeti és természeti probléma felmerül, de a legfontosabb talán a folyó elszürkülése, homogenizálódása. A betelepülő, invazív fajok gyorsan elterjednek, és kiszorítják a hazai őshonos fajokat. Hová tűnik így a botos kölönte, ha a betelepülő gébfajok kiszorítják élőhelyéről, miután ők képesek arra, hogy ne csak nappal, hanem éjjel is tájékozódjanak és táplálkozzanak? A beszélgetésen rákérdezek még, hogyan látja a vízkémikus a Duna változásait. Tóth Bence optimista: „A Duna tápanyagterhelése csökken, a szigorúbb előírások és betartásuk, valamint a technológiai fegyelem, a csatornázottság és a szennyvíztisztítás következtében.” A halbiológus Guti Gábor hozzáteszi, hogy a Duna mélyülése már most is sok problémát okoz, a hajózási fejlesztésekkel pedig tovább romolhat a helyzet.

A szakmai beszélgetés után a Duna-kutató Állomás munkatársai és segítőik is sorra aláírják a WWF petícióját, így újabb 30 névvel bővül a támogatók névsora. Ehhez ad később az alsógödi csónakmester, Vajda István egy teljes ívet, melynek utolsó sorába még saját nevét odabiggyeszti. Az ő csónakházából indult el nemzetközi sikerére Kammerer Zoltán és Szaszák Dénes is, így sejthetjük, hogy a csónakmester mióta járja a vizeket. „Inni nem iszunk belőle, minden másra használjuk a Duna vizét. De ma már nincs holtág, nincs növényzet, kisebb a sima víztükör, megváltozott a meder, nincs ívóhely, így még horgászni sem igen lehet.” – szomorkodik Vajda. A partról magam is megtapasztalhatom, mekkora hullámokat csap a hatalmas kirándulóhajó, még ha le is lassít a rév kedvéért. Ezen a vízen nemhogy a halivadék, de egy profi kenus vagy kajakos is küzdhet az életéért.

Ismét átszelem a Dunát, vissza Horányba, a „kincses szigetre”. A gyalogkompon, legnagyobb meglepetésemre, felismer a Győri MÁV Turista Egyesület asszonycsapata, gratulálnak a túrámhoz, meg is tapsolnak, majd lelkesen aláírják a petíciót, amely így újabb 12 névvel bővült. De ne feledjük, 30 ezer a cél! Jó hangulatban szelem át a Szentendrei szigetet, hogy Szigetmonostorról, ismét csak komppal, Szentendrére hajózzak, ahol már vár Bonifert Márta, a REC (Kelet-Közép Európai Regionális Iroda) főigazgatója. Kimerítő eszmecsere után tovább indulok a Duna korzón a WWF bolt felé. Út közben még találkozom Debreczeny Istvánnal, a WWF Üzleti Klub tag Dunapack Rt. vállalati kapcsolatok vezetőjével, és Hamar Ágnessel, a Presto Sport és Szabadidő Egyesület elnökével, aki újabb aláírásokat nyújt át. A mai 29937 lépésből álló nap tehát sikeresnek mondható, hiszen összesen már 4256 aláírás gyűlt össze, és újabb 3 folyamkilométer talált gazdára. Ahogy pedig Budapest felé közeledek, egyre jobban várom már a szombati Margit-szigeti programot. Remélem, sokan csatlakoznak majd ott a túrához egy rövid gyaloglás erejéig. Én az Én Dunámért gyalogolok, de a Duna mindenkié!