10. nap, szerda – Visegrád – Surány

Kedden az esti harangszókor foglaltunk szállást egy egyszerű magánháznál Visegrádon. Lemálháztam, megittam egy aszpirin C-t, mert a náthám két napja fogyasztja erőmet, pedig arra még jócskán szükségem lesz. Naplementekor kimentem az erdőszéli temetőbe Áprily Lajos sírjához. Egy ezüstfenyő alatt találok rá a költő borostyánnal befuttatott sírhelyére. Áprily talán a legjobban értette a természetet. Így ír Visegrádról és a Dunáról:

„S itt szarvasok járnak körül
s az örömömnek nincsen ára.
Csodálatos agancsosak
szállnak le inni a Dunára.”

A hétfőn a 10-es út szélén látott elgázolt szarvastehén maradványa jutott eszembe. Engedjük mi még a vadak, szarvasok szabad mozgását? Visegrádon is azt tapasztaltam, hogy az erdőket nyaralók sora és a 11-es út teljesen elzárja a hegy oldalán a Dunától. Elzárunk mindent, erdőt, folyót, mellékágat. Vajon Áprily ma írhatna még ilyen verset, ha élne?

A dunabogdányi révnél szerdán ketten várnak rám, hogy bebarangolják velem a Szentendrei szigetet: Füri András, a Duna-Ipoly Nemzeti Park igazgatója és Prommer Mátyás, a WWF Magyarország munkatársa. Velük kompozok át a folyón a szigetre. Kisorosziban csatlakozik még hozzánk Tóth Balázs, a DINPI hidro-ökológiai referense és Szirtes András, filmrendező, a Kisoroszi Közhasznú Civil Egyesület elnöke.

Átsétálva a falun a sziget csúcsához, Füri Andrással a Szentendrei-sziget értékeiről és az azokat fenyegető veszélyekről beszélgetünk. Felmerül a kérdés, hogy vajon meddig növelhető az intenzív mezőgazdálkodás itt, ezen a kiemelkedő természetvédelmi, vízbázis-védelmi és rekreációs funkciókkal bíró, rendkívül értékes és érzékeny területen. A sziget parti szűrési kútjai napi hatszázezer köbméter kristálytiszta ivóvízzel látják el a fővárost és a közeli településeket. Emellett 25 védett növényfaj tenyészik itt, közöttük két szigorúan védett, a gyapjas gyűszűvirág és a csikófark. A területen 205 madárfaj fordul elő, az értékesebb fajok közül pedig kiemelkedik a rétisas és a haris, mely utóbbinak kedvelt élőhelyei, a nedves legelők, mocsárrétek a mezőgazdaság terjedésének köszönhetően egyre fogyóban vannak. A legfőbb cél tehát, hogy az intenzív, monokultúrás és vegyi anyagokat használó mezőgazdaság és az üdülőterületek ne tegyék sivárrá a felbecsülhetetlen értékű Kincses szigetet és ártereit. Füri András szerint lehetőség lenne az extenzív mezőgazdálkodásra, mely még egyszerűbb is, mint a jelenlegi, hiszen ezeket a földeket nem kellene külön töltéssel védeni, elég csak a településeket, így árvíz esetén a folyó nyugodtan elönthetné az extenzív területeket. Szerencsére Kisoroszi jegyzője, Dr. Szabó Ferenc is osztja a véleményünket, és elmondja, úgy szeretnék a települést tovább fejleszteni, hogy megmaradjon a szép természeti környezet, hiszen ebben sok lehetőség van. Mi sem bizonyítja ezt jobban, minthogy a kisoroszi kempingről még alig vonult le az árvíz, az első sátorozók máris elfoglalták helyeiket, ha még nem is személyesen, de egy táblával: Foglalt: Kónya Öcsi. Lám, mindenki akar magának egy darabka természetet.

Nagy Lajos, a kempinges meginvitál minket egy frissítőre, közben a folyóról beszélgetünk:

„Nekem a mindenem a Duna, ragaszkodom a vízhez. Éltem a Körösnél 18 évig, tanyám van a Tiszánál, és most a Duna menti kempinget üzemeltetem. A nagyapám és szüleim is hajón, uszályon éltek.” Kisorosziban egyébként mindig is hajóépítők, hajóácsok vagy matrózok laktak. Az ő emléküket őrzi a hajózási kiállítás és egy emlékmű is.

Az izzasztó melegben, eperföldek mentén még eltalpalunk a nemzeti park munkatársaival Tahitótfaluba, onnan meg a közeli Surányba. Utunk során nyolc fekete gólyát is látunk, úgy látszik, most már ők lesznek a Duna-túra önjelölt címermadarai. De találkozunk még országút mellett fészkelő gyurgyalaggal, orrszarvúbogárral és macskaherével is – mind-mind védett, vagy fokozottan védett faj. Egyelőre még jól érzik magukat a Szentendrei szigeten. De a távolból már hallani az eperszedők lépteit…

Márkus Ferenc,

a WWF Magyarország igazgatója