18. nap, csütörtök – Apostag – Dunapataj

Mire Apostagra értem, már várt engem Dr. Bankovics Attila ornitológus, az MME elnöke. A Természettudományi Múzeum munkatársa az egyik legjobb hazai terepornitológus. Többek között az is jellemzi, hogy minden hazai tájat, és annak jellemző madarait úgy ismeri, mint a tenyerét, de a nemzetközi kitekintése is óriási. Mongóliától Brazíliáig bejárta már a világot, és kutatta a madarakat. Izgatottan vártam, hogy csütörtöki közös utunk során mit fogok tanulni tőle, mit tudhatok meg a Duna változó madárvilágáról.

Csütörtökön reggel hatkor vágunk neki a közel 35 kilométeres távnak: Apostag-Dunaegyháza-Solt-Harta-Dunapataj a tervezett útvonalunk. Az első érdekes madarat már Apostagot elhagyva figyeljük meg, alig 100 méter megtétele után. Mi más lehetne ez, mint hűséges kabalamadarunk, a fekete gólya! Az árvízvédelmi töltésen, Dunaegyháza felé gyalogolva vagy negyven madárfajt figyelünk meg a hajnali órán. Főleg citromsármány, barátkaposzáta vagy kerti geze, de rendszeresen szól a fürj is, népies nevén a pitypalatty. A faluba beérve pedig azt látjuk, hogy egy hatalmas tojó héját zavargatnak a füsti fecskék.

Solton egy nem rég kezdett építkezés kiásott löszfalára leszünk figyelmesek, melybe szinte rögtön beköltöztek a parti fecskék, mintegy húsz üreget ásva a falba. A ház tulajdonosa barátságtalan, eleinte a fotózást sem akarja engedni, de aztán szóba elegyedünk, megenyhül, és enged pár fotót. Magamban arra gondolok, vajon mi lesz a sorsa ezeknek a fecskéknek, ha épülni kezd a ház?

A kocsiút mentén gyalogolva Attilával szinte kilométerenként találunk valamilyen elcsapott állatot, énekesmadarakat, verebeket, zöld és fürge gyíkot, zöld varangyot, sünt. Az tudható, hogy az üzemanyagárakból származó bevételekből a kormány környezetvédelmi alapot képez, melyet aztán a környezeti károk enyhítésére használ fel. De természetvédelmi alap, melyből az elgázolt állatok élőhely-fejlesztésére költhetnének, sehol sem képződik, így ezeknek az élőlényeknek marad a hétköznapi túlélőshow az aszfalton.

Délelőtt 11-től Solton, a Vécsey Könyvtár árnyas kertjében szervezett összejövetelre érkeznek a szimpatizánsok, Soltról és a környékbeli településekről, Szabadszállásról, Dunavecséről, Hartáról és Dunaföldvárról, hogy átadják a 618 aláírást. E települések vezetőinek ezúton is hálásan köszönöm a támogatást. Igazán jó érzés, hogy ismét ennyien álltak a WWF célkitűzése mellé. A rendezvényt megtiszteli Kállay György, a Kiskunsági Nemzeti Park igazgatója és Csóka Zoltán, az Alsó-Duna-Völgyi Környezetvédelmi és Vízügyi Felügyelet szakaszmérnöke is. Háziasszonyunk, a Természet és Környezetvédők Solti Egyesületének vezetője, Kacziba Ilona pogácsával és frissítővel kínál minket, majd felkér, hogy tartsak élménybeszámolót eddigi utamról. Nem könnyű pár percben összefoglalni, mi minden történt az eddigi két és fél hét alatt, de a legérdekesebb útitársaimról, helyszínekről, eseményekről szíves mesélek. Bemutatom elválaszthatatlan útitársaimat: viseltes szalmakalapomat, lépésszámlálómat, somfabotomat, majd utam céljáról beszélek, és arról, miért kell mindannyiunknak odafigyelni a Dunára. Bankovics Attila mondandómat azzal egészíti ki, hogy rögtönzött előadást tart a folyó gazdag madárvilágáról, melyet mindannyian nagy érdeklődéssel hallgatunk.

„Gyönyörű, amikor augusztus végén az ember kiül a Duna-partra, és hallja a vonuló billegető cankók víz fölött végigcsengő panaszos füttyét, vagy télen a kercerécék fütyülő szárnysuhogását, ahogy útra kelnek a zajló Dunáról, vissza a táplálkozó területükre. Ezek mind hozzátartoznak a folyó életéhez. A Dunának ilyen szép csendes nemzeti folyónak kellene maradni.”

Indulásom előtt a solti egyesület vezetőjével, Icával beszélgetek egyesületük munkájáról. Ők igen aktívak a helyi természetvédelemben:

„Sajnos nagyon koszos itt már a Duna, de vannak nagyon szép részei is. Például a Teleki kastéllyal átellenben, a bölcskei parton van egy nagy madártelep, bakcsók, fekete gólyák, szürke gémek élnek ott. Mi a solti parton szervezünk sportprogramokat, és működtetünk egy oktatóközpontot is, ahol pedagógus-továbbképzéseket, terepgyakorlatokat tartunk. Itt rendeztük meg idén a VII. Lehoczky János Komplex Környezeti Emlékversenyt is. Én abban bízom, hogy, még ha ki is mélyítik a Dunát, a természet nem fog itt tönkre menni. Erre azonban semmi garancia.”

Gyaloglásomhoz csatlakozik Kállay György, a Kiskunsági Nemzeti Park igazgatója és Halmos Gergő, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület ügyvezetője, Hartán pedig bekapcsolódik még Kovács Sándor, a Dunatáj Természet és Környezetvédelmi Közalapítvány Dunapatajon pedig Kocsis Csaba, a terület jó ismerője. Velünk tartott Zsoldos „Árpi bácsi” környezeti nevelő, madárhanggyűjtő, aki a WWF-Vodafone hangkészletét látja el csengőhangokkal. Egyébként 51 madárfajt figyeltünk meg a nagy kánikulában. Ornitológusokkal tehát el vagyunk látva, de mielőtt a többi természettudós azt gondolná, hogy ők ki vannak rekesztve a WWF Duna-túrájából, elárulom, boldog lennék, ha botanikusokkal, geológusokkal is együtt barangolhatnék a terepen.

„A vándor lép és erre-arra néz,

s bíztatva önmagát

kóstolgatja a táj kínálkodó

izgalmas tárlatát.”

A Duna mente most a mi túránk tárlata, mely, ha rendesen odafigyelünk, jóval többet nyújthat nekünk, mint puszta látványosságot: a Dunának és környékének, élővilágának, a folyó menti települések lakóinak megismerését, megértését. Ezért gyaloglok magam is, ma pontosan 47272 lépést Dunapatajig.

Márkus Ferenc,

a WWF Magyarország igazgatója